'A sors szárnyán' 22. fejezet Betelt a pohár!

Sziasztok! Új fejezet!:)
Remélem tetszeni fog! Jó olvasást!

xoxo Cleo

Reloaded

A sors szárnyán

Betelt a pohár! 

(Utolsó előtti fejezet)

- Gyere! Mindjárt leülhetsz!
Segítettem Damonnak, azzal, hogy támaszt nyújtottam neki, csak úgy, mint Stefan, a másik oldalról. A vérzés még nem állt el, de sokat javult.
- Ez szívás! – morgolódott Damon.
- Az! – kuncogott Stefan.
Mostanra én is alig tudtam elfojtani a vigyorgási vágyamat.
- Fogadjunk, nagyon élvezed a helyzetet, öcskös!
- Miért ne? Megérdemlem! Elég rég nem láttalak ennyire… legyőzöttnek!
- Ez egy elég kemény kifejezés. Inkább… túljártak az eszemen. Ennyi!
- Ahogy akarod! – paskolta meg Damon hátát Stefan, aki erre felnyögött, halkan, a fájdalomtól.
- Esküszöm meg foglak ölni!
- Hallgass! – parancsoltam rá. – Ahhoz előbb rendbe kellene jönnöd, nem? Azon legyél!
Damon egy pillanatra rám nézett, majd durcásan maga elé meredve szitkozódott.
- Hülye! Hülye agyhalott barom! Seggfej… állat!
A nappali csendesnek látszott, amikor beléptünk. Minden a helyén volt, sehol nem volt egy idegesítő hasonmás.
- Damon!? Te jó ég!
Upsz! Tévedtem.
Szemforgatva haladtam tovább, amikor a kis Elena tehetetlenül toporgott a kandallónál.
- Mi történt?
- Később! – intettem le, barna szemei pedig aggódást vetítettek rám.
Végre megérkeztünk az egyik kanapéhoz, és a kellemes súlyú vámpírt letámogathattuk rá. Nyöszörögve kapkodott az oldalához. Az ing ottani részét javában átitta a vér.
- Mi az, Damon?
Szemeink találkoztak.
- Semmi! – felelte.
Ahogy felemelte az inget, kidolgozott testén egy nagy, vérző seb tátongott.
- Ú! – szisszent fel Stefan. – Ezt el kell látni.
- Azonnal! Hozz fertőtlenítőt, és vattát. Gyerünk!
Stefan bólintott, és eltűnt, a fürdőbe tartva.
- Istenem! Jézusom!
Elena szabályosan ájuldozott a sok vértől, ami Damont árasztotta el.
- Jobb lenne, ha elmennél! – mondta Damon.
- Nem! Nem akarok!
- Elena, az lesz a legjobb mindenkinek, ha most elmész!
Ez egyértelműen nem kérés volt, ahogy Damon tette, én szigorúan szóltam.
Érdekes, Elena ezt sem hallotta meg.
- Nem!
- Jó! – vontam vállat. – Felőlem el is ájulhatsz, vagy ráronthatsz Damonra, de akkor kifordítalak, hogy a beleid legyenek kívül!
Elena idegesen megremegett, teljes értetlenségben emésztette meg, mit is mondtam az előbb.
- Ijesztő vagy! – suttogta Damon elváltoztatott hangon.
- Köszi! – mosolyogtam rá.
A fiú szorította a fájós részt, közben cafatokban lógó, mit sem érő inge egyre jobban a vér martalékává vált. Bevallom, az én szívem is megremegett.
Szegény lovagom!
Damon felnézett rám. Kusza haja most az arcára tapadt a vértől, galaxis szemei fáradtan pislogtak, ajkai szétnyíltak, hogy levegőhöz jusson. Pihegett.
Rájöttem, hogy ha a gyógyulást teljesnek akarjuk, innia kell belőlem.
Leültem mellé, szemével követte a mozdulatot. Békésen rámosolyogtam. Elnéztem Elenára, aki kétségbeesésében italért nyúlt. Ez jó! Nem figyel.
Damonhöz hajoltam.
- Később innod kell belőlem!
Az infó eljutott az agyáig, és izgatott kisgyermekként vigyorgott rám.
- Hm.
- Ígérem, rendbe jössz!
Damon fanyarul elfintorodott.
- Tényleg azt hitted, hogy leléptem?
- Igen – a szemébe mondtam, amit gondoltam. – És nagyon idegbeteg voltam. Aggódtam. Csoda, hogy nem kaptam idegösszeroppanást!
A kezemmel kezdtem babrálni, és a pillantásom ott is táborozott. Figyeltem, hogyan kerekedik felül egyik kezem a másikon, amikor egy meleg, véres kéz fogta körbe mind a kettőt, egy aranyos szorításba.
Egy ugyanilyen kéz az állam alá nyúlt, és felemelte az arcával szembe. Damon véres keze még így is messze a legszebb volt, amit valaha láttam, na meg a mocskos, tökéletes arcáról nem is beszélve.
- Sose gondolj ilyet! Oké? Nem tenném meg!
Bólintottam.
- Érthető?
- Igen.
- Oké. Akkor ezt megbeszéltük!
A kezeimre ragadt a vére, de nem bántam. A lényeg, hogy vele legyek.
Eddig nem tudtam, mi van köztünk. Most már tudom.
- Szeretlek! Ugye tudod?
Nem rettent meg, amit a régi Damontől vártunk volna. Csak elmosolyodott.
- Igen, tudom! Én is szeretlek!
Az egekben éreztem magam, amikor végre kimondta.
Nincs vége! Nem szakítottunk. Miért is tennénk!
„Szeretlek!”.
Ez visszhangzott a fejemben, mindvégig. Annyira tetszett! Ahogy formálta a betűket, amilyen hanglejtéssel beszélt, minden vonzott benne.
A vörös csík izzani kezdett a szememben. A szerelemtől, ez kétségtelen.
Stefan sietős lépteit hallottam meg a közelből.
- Meghoztam őket!
Felkaptam a fejem. A fiú komoly, fapofával adta át a megmentő eszközöket.
- Kösz! Hozz még egy pólót neki, a fiókjából!
- Jó, de melyikben vannak a pólói?
- A bal felső második fiókban!
Stefan egy pillanatra elképedt a pontos navigálásomon, majd megint eltűnt. Megforgattam a kezemben az eszközöket, aztán feltérdeltem Damon mellé. Éreztem magamon a döbbent büszkeségét, azt, mennyire szenvedélyesen szeret.
Elena is engem nézett. Tudtam. A legkevésbé sem foglalkoztam vele.
- Ez szexi volt! – csapott a fenekemre.
- Köszi! De most arra koncentrálj, - erőszakoltam vissza kezét a testéhez – hogy ne visíts, mint egy kislány!
- Mi? Én? Miss Morgan, ezért még megbüntetlek!
- Ó! Igazán? Készségesen várom, Mr. Salvatore!
- Maga flörtöl velem, gyógyítás közben, kisasszony? Vagy hívjam nővérkének?
- Igen, flörtölök! A kisasszony jobban hangzik! – kacsintottam.
Fölé magasodtam.
Nem tudta, mire vélni a mozdulatsort. Megfogtam az ingét, vagy ami maradt belőle, és a gombok mentén leszakítottam azt. Sikerült fürgén kihámoznom belőle Damont, aki nagyon élvezte a helyzetet.
- Itt a kanapén? Ilyen mocskosan?
- Kipróbálhatnánk!
- Tényleg? Mármint a mocskos szexet, véresen? Benne vagyok!
- Lökött…
- A kandalló előtt csináltad már?
Szigorúan összevontam a szemöldökeimet, ő lebiggyesztette az alsó ajkát.
- Tudod, hogy nem! Legalábbis veled nem!
- Hi! Maga egy tájolatlan nőszemély! Akkor be kell, hogy avassam!
- Nyughass, tenyészbika! Most meggyógyítalak, mert akkor semmiféle szex nem lesz, se velem, se senkivel!
- Ó! Akkor csak tessék! – bökött az állával magára. Szétterpeszkedett, hogy jobban a sebéhez férjek. – De… szerintem valami baj van odalent! Nem nézné meg, kisasszony?
- Maga flörtöl velem, Mr. Salvatore?
- Ó, de még mennyire!
Végignéztem a formás, máskor „egészséges” testén, amit most tarkították a véres foltok. Elszorult a torkom. A vattához nyúltam, meg a fertőtlenítőhöz.
- Nyugi vadóc! Meggyógyítasz!
- Igen. Meg!
Annyira nem zavartattuk magunkat Elena jelenlétében, aki már ha jól hallottam, a második pohárral hörpinti fel a vodkát. Legalábbis ennyi koppanást hallottam az asztalon, amikor újratöltött.
- Fájni fog?
- Igen.
Damon felhorkant.
- Nehogy megkönnyítsd a dolgom! Á, nem!
- Ha egyszer így van! És megérdemled!
- Na, miért?
- Mert, - koppintottam az orrára, amire édesen vicsorgott – hagytad magad elrabolni!
- Szóval az én hibám! Á!
Felkiáltott, és meg is moccant, amikor a fertőtlenítő a nyílt sebhez ért. – Bocs!
- Fogadjunk, hogy te is élvezed!
- Azt, hogy fájdalmat okozok neked? Vagy… csak próbálok? Azt általában te szereted!
Damon elvigyorodott, és már csak az arca torzult el a fájdalomtól, amikor a következő adag fertőtlenítővel tisztítgattam a sebét. Szaporán vette a levegőt, mellkasa csak úgy emelkedett, meg süllyedt. Gyönyörködtem benne, mert ilyen szép testet nem mindig lát az ember. Se vámpír.
- FÚ! Ez csíp!
- Tudom, Damon! És bocs!
Felnéztem rá, amitől picit megenyhült. Kiszolgáltatottan ült előttem, ami némi erőt, és magabiztosságot adott. – Ezt megemlegeti még az a főpatkány!
- Ha nem mi fogjuk először!
- Ezt hogy érted? – csatlakozott Elena.
Arra sem méltattam, hogy ránézzek.
- Úgy, hogy Klaus üzletkötést ajánlott. Damon élete, egy kis véremért. Én meg megszegtem az alkut.
- Hogy? Miért?
- Mert nem fogok alkudozni vele! – serénykedtem, és a vér szépen lassan eltűnt, a sebek kezdtek visszahúzódni.
- Még Damon életéért sem?
- Na idefigyelj! – tekintetem keményen az arcába hatolt. – Ne mondd meg nekem, mi a jó, és mi a rossz, vagy mit csinálnál a helyemben! De, képes lettem volna odaadni a vért Damonért cserébe, csakhogy, találtam egy aranyközéputat, amivel mindkettőt megmenthetem!
- Ezzel nem értél el semmit!
- Igen? Miért, te okostojás?
- Most magunkra haragítottuk Klaust – csapkodott idegesen. – Ki tudja, kit fog megölni!
- Neked komolyan ebből áll az életed? Aggódsz és aggódsz? Ez annyira szánalmas! Inkább fogd be, had csináljam tovább a dolgom! Próbáld legalább ebben hasznossá tenni magad!
- Ana! Most kicsit elvetetted…
- Nem, nem vetettem el semmit! – folytattam a vattával való tevékenykedést. – Téged is felettébb idegesít, amikor valaki belepofázik valami olyanba, amihez semmi köze, ráadásul azt kezdi el hajtogatni, hogy mi lesz a következménye! Semmi! Azért, mert Klaus tudja, hogy akkor ellene fordulnék!
Damon felsóhajtott.
Elfordította a fejét. Elenának küldött a szemével egy titkos üzenetet.
Igen, nyugtasd csak azt a csirkét! El sem hiszem, hogy tudtam valamikor meglenni a közelében! Egy átlátszó kis kurva, már ne haragudjon meg a világ! Ő a szent és sérthetetlen, egyben a legidegesítőbb, és legirritálóbb valaki, aki létezik.
- Mi történt, Damon? Hogy rabolt el?
- Miután elmentél… - nehezen tudta kinyögni, mert tudta, mennyire nem érintett jól az eset, és hogy mennyire ki vagyok éhezve a magyarázatra - Elena ment Stefanhoz, én meg a dolgozóba mentem inni. És tessék, Klaus betoppant, talping elegáns, kinyalt úriemberként, és paff! – imitálta a hangot. – Kitörte a nyakam.
- Szegényke! – mondtam lelkesedés nélkül.
- Igen. Az vagyok! Aztán gondolom jött pár hibrid, és segített neki elcipelni engem abba a lyukba, és arra ébredtem, hogy ott vagyok.
- Aha.
Egy kis idő után bátorkodtam feltenni egy fontos kérdést.
- Ez mi?
Az oldalán lévő nagy lyukra mutattam. Lepillantott rá, majd vállat vont. – Oldalba karózott. Többször is.
Megremegtem.
- Khm. Itt a póló!
- Végre! – biccentettem Stefan felé, majd a tiszta, szürke pólót letettem magunk mellé.
Stefan Elenához robogott, meg az italos asztalhoz, hogy öntsön magának egy kis piát.
- Nekem is hoznál? Hátha enyhít a fájdalmon, és kicsit jobban érzem magam.
Damon kérésére Stefan mellettünk termett egy pohár whiskyvel. – Kösz!
- Semmiség!
Pár perc feszült csend után felsóhajtottam. A sarkamra ültem, és megtöröltem a homlokomat. – Kész!
- Hála az égnek!
- Az arcodat is tisztítsam meg?
- Nem kell! – karolta át a derekamat kedvesen. – Majd a közös zuhanynál!
Elvigyorodtam.
- Ahogy akarod!
Elhajoltam a pólóért, és a kezébe adtam. - Köszönöm vadóc!
Megfogtam a poharát, míg felvette a pólót. Kortyoltam egyet én is, hogy kicsit megnyugodhassak. Csalódás bujkált bennem. Vagyis… csak egy kicsit. Azért, mert nem láthatom meztelen felsőtesttel.
Na nem baj, majd mindjárt!
- Lám, lám!
Jaj, ne! Nem elég egy, most itt a másik…
- Akkor jól éreztem! – Katherine lépdelt be hozzánk. – Vér! Hm, de rég ízleltem már a véred, drága Damonöm!
- És megjött az önző ringyó!
- Ó, édes! Ne legyél már ennyire ellenséges! Nem tudsz átvágni! – mint a tekergő kígyó, elhaladt a kanapé mögött, megveregette Damon vállát, aki erre undorodó képet vágott. – Csak azért csinálod, mert itt vannak a mostani játékszereid! Elena, meg… Analia! Ha nem lennének, még mindig miattam szenvednél, több mint 150 éve.
- Menj innen! – Stefan pszichopata higgadtsággal. – Senki nem kíváncsi rád!
- Nem? Hát az baj, mert még maradok… Tudjátok! Az alku…
- Nem! Ez több, mint ami az alkuban volt! – csattant fel Elena Stefan karjaiban.
- C… Elena, tanuld meg, - játszadozott Katherine a hajával – a szabályok gyakran változnak!
Engem közben a kanapén egyre jobban elöntött a méreg. Vicsorogtam, már a fogamat morzsolgattam, amik éhesen pattantak ki.
Eljött a vadászidény!
- Ana…
Damon utánam szólt, de már ott sem voltam. Kezemet fojtogató módon fűztem rá annak a picsának a nyakára. Kitágultak a szemei, kétségbeesetten marta a kezemet, nehogy megfojtsa. Elnevettem magam a szánalmas próbálkozáson. – Ne is próbálkozz!
- Mit… mit csinálsz? Meg… megegyeztünk!
- Tudod, Katherine, a szabályok gyakran változnak!
Megfogtam, és könnyedén a ház másik végében lévő ajtó elé löktem. Végigcsúszott a padlón, göndör fürtjei ide-oda ugrándoztak.
- Analia…
- Elintézem, Stefan!
Katherine tántorogva ugrott talpra, és én már mellette is voltam. Magamnak éreztem az irányítást, az erőt, azt, hogy mennyire legyőzhetetlen vagyok valójában. – Kukucs!
Mikor Katherine újra felemelte a fejét, sebezhetővé téve a nyakát, megragadtam. Teljes erőből szorítottam, a karmaim között vergődő „madárka” fuldoklott, haldoklott. Amikor már nem kapott levegőt, elengedtem.
A padlón hevert, köhögött, a fájó nyakát masszírozta.
- Jól van, Katherine! – kinyitottam az ajtót, szélesre tárva. – Kapsz két másodpercet arra, hogy kilépj az életünkből, ugyanolyan gyorsan, mint ahogy beléptél! Egy…
Nem tudom, meghallotta-e, de az, hogy egy szempillantás alatt eltűnt, az meggyőzött arról, hogy igenis, hallotta. Vigyorogva zártam be az ajtót. – Köszönjük, hogy minket választott! A soha viszont nem látásra!

Visszafordultam a három vámpírhoz, akik tátott szájjal nézték, hogy penderítettem ki alig tíz másodperc alatt ezt a viperát, akit régóta győzködünk a távozásra. – Mi az? – vágtam zsebre a kezemet.
- Ö… Ana! – Damon szóhoz sem jutott. – Ez szép volt!
- Elment! Kösz, Ana!
- Nincs mit, Stefan! Nekem az elejétől az agyamra ment!
Elena nem köszönte meg a tettem. Nem is számítottam rá. Nem is miatta tettem. Ünneplésként Stefan szájára vetette magát.
Damonnal egyszerre forgattuk meg a szemünket. Nem is törődve a nézőközönséggel, hozzám kocogott, és átölelt. A karjába kapaszkodtam, éreztem az illatát, a teste melegét.
Megőrjített!
- Az én kis harcos vadócom! Igazi amazon vagy, bébi! – duruzsolta a fülembe.
- Érted bármit!
Elengedett, egy percig csak a tenyerébe tartotta az arcomat, de aztán vadul megcsókolt.
Haha! Elena elbújhat a búsba! Hülye csitri…
A nyelvünk táncolt, olyan tempóban, mintha űznék őket. Egyik kezem lesiklott a hátán, a farmerjához. Megragadtam a fenekét, majd a farmerzsebébe csúsztattam azt. Belemosolyogtunk a csókba, amitől persze megint jobban éreztem magam.
És eléggé fájt, amikor elváltak egymástól az ajkaink. Már az ő keze is a farzsebemben volt, homlokunkat egymáséhoz támasztottuk. – Akkor, jöhet a közös zuhany? – suttogott összeesküvő módjára.
- Hm. Jól hangzik! Aztán… mit szólnál, ha akkor innál belőlem?
- Te meg belőlem?
- Hm! – behunytam a szemem, és az ajkamba haraptam. – Már most akarlak!
- Kis türelmetlenke! Lehetne ezt ám megcifrázni is… tudod… véres szex, gyengédebb változatban!
Vállba ütöttem.
- Te majom!
- De most komolyan! Akarlak!
- Jól van! – kacarásztam neki. – Akkor siessünk! Majd felrobbanok!
- Ú! Máris!
Visítottam, amikor egyszer csak a vállára kapott. – Ne! Damon!
Rácsapott a fenekemre.
- Na, skacok, - intézte szavait a másik két vámpírnak – mi most elvonulunk! Legyetek jók! Ha nem akartok műsort, akkor… Huhu! – intett az ajtó felé. – Menjetek Elenához! Vagy nagyon jó élményben is lehet részetek.
- Jól van! – nevetett harsányan Stefan.
Damon megint a fenekemre csapott, én meg az övébe haraptam, és most én is rácsaptam az övére. – Megyünk, mert a vadócom már ideges!
- Damon!
Egy pillanat műve alatt már a szobájában voltunk.